Szabados Gábor

A cikk megjelent a NiT Hungary Úton magazinjának 2021. novemberi számában.

Idén neveztem először a versenyre, miután a közösségi médiában szembe jött velem az eseményről szóló felhívás, és sikerült rögtön az első helyen végezni. Amikor kihirdették, hogy én nyertem, először nem akartam hinni a fülemnek, kellett egy kis idő, amíg felfogtam, hogy nem álmodom. Ez a győzelem egy megerősítés, hogy jól döntöttem a pályaválasztáskor. A korábbi háromszoros bajnok, Könczöl András gratulációja is jólesett, annak ellenére, hogy őt nem ismertem korábban. Jó volt versenyezni a kollégákkal, nagyon érdekes, fifikás feladatok voltak.

 

A gyakorlatok mindennapi szituációkat modelleztek, csak épp versenyhelyzetben, ugyanakkor biztonságos körülmények között. Számomra szokatlan volt, és az okozta a legnagyobb nehézséget, hogy más márkájú gépjárművel dolgozom a hétköznapokban, ezért kellett egy kis idő, amíg megbarátkoztunk. A tekés feladattal meggyűlt a bajom, egyetlen bábut sem sikerült feldöntenem. A kedvencem a vizes vödrös feladat volt, még az elődöntőben, az nagyon tetszett, és jól is ment. Jövőre is szeretnék indulni, remélem, a munkaidő-beosztásom engedi majd. Arra biztatnám a kollégákat, hogy aki tud, nevezzen, próbáljon bejutni az elődöntőbe, ahol már a gyakorlatban is kipróbálhatja a tudását. Mert a gyakorlás, pl. egy csúszós pályán, még a hivatásos sofőrökre is ráfér.

A verseny alapján szeretném rávenni a feleségemet, hogy próbálja ki a drivingcamp Hungary tesztpályát, persze csak személyautóval. Édesapám hivatását követve lettem gépkocsivezető. Ráadásul a szomszédunkban, Dabason van egy fuvarozócég, gyerekként sok időt töltöttem a műhelyükben, hamar hozzászoktam az olajhoz és a gázolajhoz. Szeretni kell a szakmát, hosszú távon másképp nem is lehet vagy legalábbis nem érdemes csinálni.