Emlékezetes pillanatok

Egy versennyel csak gazdagabbak lehetünk, már csak az élmények miatt is. Tanulhatunk a feladatokból, hibáinkból, miközben egy nem mindennapi csapat tagjaivá válunk. Ez is az „5 tengelyen – biztos kézzel!” verseny része.

A verseny feladatait a játékosság jellemzi, amivel a szervező csapatnak a célja, hogy a versenyzők technikai gyakorlottságát különféle izgalmas helyzetekben mérjék fel. Ügyességi feladatok, bravúros megoldások és extrém helyzetek. A precizitás az egyik legfontosabb tényezője a versenynek, ami a fuvarozásban is alapkövetelmény.

Ahogyan a mindennapokban is előfordulhat, úgy a versenyen is volt, hogy a versenyzőknek meg kellett küzdeniük az extrém időjárással.

5 tengelyen versenyzők

 

A megmérettetés az új kihívásokon túl egy nem mindennapi, családias közösséggel várja évről-évre a fuvarozással foglalkozó hivatásos sofőröket családjukkal és barátaikkal együtt.

A döntőre továbbjutó 10 versenyző a nagy közönség előtt indulhat el a nettó 2 millió forint fődíjért. A versenyre benevezett kamionsofőrök hozzátartozóira és barátaira a döntő izgalma mellett közlekedésbiztonsági családi nap vár, idén is! Így nem csak a versenyzők, de a kilátogató gyerekek is élményekkel térhetnek haza, miközben a mindennapok alapvető közlekedésbiztonságával ismerkednek meg.

 

Nevezési időszak: 2021. június 14.-július 16.

 Heti online próbatesztek nyereményekkel: 2021. június 14.-augusztus 16.

 Felkészültél az idei verseny kihívásaira?