A szokatlanság ereje

Az idei év mottója lehet akár, hiszen a 2020-as év minden szempontból rendhagyó az egész világ számára.

Lezártuk a nyolcadik „5 tengelyen-biztos kézzel!” vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági – idén – online verseny nevezési időszakát. A főszervező, a 30 éves NiT Hungary és a főtámogató, az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság tavasszal döntöttek a verseny megrendezése mellett ezzel demonstrálva kitartásukat és adva motivációs erőt a magyar kamionsofőröknek a kilátástalannak mutatkozó időszakban. A verseny online létjogosultsága mellett állt ki a támogatói kör is: Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram, DAF Hungary Kft., Hankook Tire Magyarország Kft., KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft., Magyar Közút Nonprofit Zrt., MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt., Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt., Schmitz Cargobull Magyarország Kft..

A versenyszellem pedig nem csappant meg annak ellenére, hogy kevesebb tehergépjármű-vezető nevezett idén az elmúlt évekhez képest. A közel 258 jelentkező között szinte maradéktalanul jelen vannak a korábbi versenyek szereplői, korábbi nyertesei – kivéve Könczöl Andrást, aki háromszoros győztesként már csak mint örökös bajnok szerepelhet. Izgalmat és kíváncsiságot a kilenc női versenyző hozhat, mivel eddig még nem neveztek ekkora számmal a hölgyek és érdeklődve várjuk eredményeiket.

Ugyanakkor az idei megmérettetés több, mint egy verseny. A tehergépjármű-vezetők stresszes időszakon vannak túl és egy újabb kihívásokkal teli periódus áll előttük. Ezt a bizonytalanságot az idei online verseny oldhatja, hiszen a vetélkedés motiválhatja őket szakmai helytállásukban. A 40 kérdésből álló óriás teszttel képbe kerülhetnek erősségeikkel és hiányosságaikkal is GKI-tudásukat illetően. A legtöbb összpontszámot gyűjtő versenyzőre nettó 500.000 forint vár jutalmul, ami mellett az ”A legjobb elméleti tudású magyar kamionsofőr 2020” címet viselheti. A dobogó második fokára lépőre 200.000 Ft, a harmadikra pedig 100.000 Ft díjak várnak.

Az online verseny szeptember 27-én, vasárnap délután 16 órától negyven percen keresztül zajlik. Az eredményhirdetésre szintén az online térben kerül sor a versenyt követően, 17:15-től.

A NiT Hungary székházában kerülnek átadásra a díjak a dobogós versenyzőknek a támogatói kör jelenlétében szeptember 30-án.

Szurkoljatok online, rögzítsétek, küldjétek be és nyertek!

Rögzítsétek szurkolásotokat szeptember 27-én 16 órától és küldjétek el nevetekkel, valamint postázási címetekkel az info@5tengelyen.hu e-mail címre szeptember 30-ig! A videó hossza maximum 3 perc, legalább HD felbontású és fekvő. Az első tíz szurkolói videót beküldő egy fantasztikus „5 tengelyen-biztos kézzel!” ajándékcsomagot kap házhoz!