Versenyzünk, mert kíváncsiak vagyunk a képességeinkre

Szakmai visszajelzés, eredmények, következtetések – milyen adottságokkal kell rendelkeznie ma a legjobb kamionsofőrnek Magyarországon?

Gyors reakcióidő, higgadtság, megfontoltság és precizitás

A verseny feladatainak kigondolásáért és összerakásáért felelős szakmai csapat augusztus végétől egy hónapon keresztül figyelte a versenyzők rátermettségét és megfelelő tudását, akik közül szigorú pontozás alapján került be a döntőbe tíz kamionsofőr.

Nem csak az elméleti felkészültség számít, de a gyors reakcióidő is, hiszen ahogyan a verseny, úgy a mindennapok is tele vannak váratlan pillanatokkal, amelyekre a sofőröknek azonnal kell tudniuk reagálni. A gyorsaság mellett döntő tényező, ha a sofőr higgadt tud maradni stressz helyzetben is, hiszen ekkor nagyobb eséllyel hibázunk és inkább a pánik uralkodhat el, mint a megfontoltság. A szakmai csapat ezek mellett egy érdekes faktort is megemlít, ami zsigeri alapon szolgálhat adalékul a sofőr személyiségéhez, ez pedig az ösztönösség. Nem elég a fentebb említett képességekkel rendelkezni ebben a szakmában, az sem elhanyagolható tényező, hogy a sofőröknek milyen kapcsolata van magával a vezetéssel, hogy kiskorukban milyen hatások érték őket. Aki már gyerek korától kezdve kötődéssel rendelkezik a gépjárművek és a vezetés iránt, olyan tapasztalati előnnyel indul a mezőnyben és a szakmában, ami bizonyos szintig behozható. Azonban az ezekkel kapcsolatos megérzések feltehetően kódolva lehetnek bennünk, amelyek pedig befolyásolják a döntőképességet.

A zsámbéki drivingcamp Hungary évek óta szolgál a verseny döntőjének helyszínéül. Európa egyik legmodernebb vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági központja technikailag minden olyan szituációt meg tud teremteni, amivel bármilyen sofőr szembe találhatja magát az utakon közlekedve.

A tíz kamionsofőrnek először nyolc feladatot kellett teljesítenie a verseny fináléján, amelyek közül néhány visszaköszönt az elődöntőről is, például a darts vagy a bójadöntés. A finom motorikát igénylő feladatokhoz sorolható továbbá a bójákkal kijelölt helyre történő tolatás, a deszkára állás és a sávváltás is.

 

Utóbbi természetesen nem csak vezetéstechnikai, hanem közlekedésbiztonsági szempontból is fontos feladatnak tekinthető. Ide sorolható a vészfékezés, amely során a versenyzőknek minimum 30-35 km/h sebességgel kellett megállítaniuk a szerelvényt még pedig úgy, hogy minél közelebb álljanak meg a rántópad végén található vízfalhoz.

A verseny egy vizes feladatot is tartogatott, az ‘Aquaplaning’ modult. A kamionsofőröknek ekkor a járműszerelvénnyel 55-60 km/h-s sebességre kellett felgyorsulniuk, majd a bójával megjelölt helyen megkezdeniük a jármű fékezését. A cél a fékút helyes megbecslése volt, még pedig a versenyző által megjelölt megállási ponthoz (kihelyezett bójához) képest a lefékezett járműszerelvény távolságának felmérése.

A döntő gyakorlati feladatok teljesítése során maximum 14.000 pontot érhettek el a versenyzők, amelyből öten maradhattak a versenyben a nettó 2 millió forint fődíjért és „Magyarország legjobb kamionsofőrje 2019-ben” címért.

A szuperdöntő további tíz feladattal és egy komplex feladattal várta a bent maradt versenyzőket. Ezek már komplexebb vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági hozzáértését, valamint figyelmet igényeltek. A tíz feladat mellett egy komplex feladat megoldása is várt a versenyzőkre, amelynek keretében végre kellett hajtaniuk azokat az adminisztratív és rögzítése teendőket, amelyekkel naponta találkozhatnak a sofőrök fuvarozás közben.

A versenybírók az első feladat során mérték az üzemanyagfogyasztás mértékét. A versenyzőknek ismételten végre kellett hajtaniuk egy vészfékezést, de most már kikerülési manőverrel együtt. A versenyzők reakció idejét egy hirtelen áthozási manőverrel is tesztelték, amelyet 27-32 km/h sebességgel csúszós felületen kellett végrehajtaniuk.

 A sofőrök a szerelvénnyel és az azzal kapcsolatos tudásukat is felmérték, miközben hóláncot kellett felszerelniük a jármű egy kerekére, de előtte szabályosan kellett szétakasztaniuk, a szuperdöntő utolsó feladataként pedig összeakasztaniuk a szerelvényt.

A versenyzők 30 perc alatt összesen 25.000 pontot gyűjthettek össze a gyakorlati ügyességi és vészhelyzet-elhárítási feladatsort teljesítve. A komplex feladatsorral (fuvarba indulás szimulációja váratlan vészhelyzettel) pedig további 15.500 pontot szerezhettek 25 percen belül.

Lelkesedés, kitartás és igényesség: egy örökös kamionsofőr erényei

Az „5 tengelyen-biztos kézzel!” történelmében először köszönthetünk egy versenyzőt harmadszorra  az első helyen. A versenyző nem szimplán Magyarország legjobb kamionsofőrjévé vált 2019-ben, hanem elsőként írta be magát az örökös magyar kamionsofőrök közé, hogy végleg visszavonuljon a versenyzéstől. Könczöl András először 2013-ban, majd 2016-ban és ismételten három év elteltével idén vehette át a megtisztelő legjobb kamionsofőr címet, különdíjat és vihette haza a nettó 2 millió forint fődíjat. A kamionsofőr munkáltatója, a J. S. Logistics Kft. pedig harmadjára is elmondhatja magáról, hogy immár nem csak az ország legjobb, de örökösen legjobb kamionsofőrje dolgozik nála.

András nem csak az örökös legjobb kamionsofőr díját vihette haza, de a legjobb elméleti tudással rendelkező versenyző különdíját is, amelyet a Magyar Autóklub főtitkára, Milovukovics Györgyi nyújtott át.

A verseny második helyezettjeként Nagy Lajost köszönthettük, a dobogó harmadik fokára pedig Pethe Miklós léphetett fel.

A legfiatalabb döntőbe jutott versenyző díját Nagy Krisztián vehette át a

Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnökétől, Dr. Hatala Józseftől. A szervezők célja a különdíjjal a fiatal sofőrök ösztönzése nem csak a versenyre, de a fuvarozói szakma űzésére is.

Gratulálunk az idei év versenyzőinek és helyezettjeinek, akik büszkén veregethetik meg saját vállukat a nem mindennapi teljesítményük, valamint kitartásuk miatt!

2019 / ÚTON Magazin